Együtt lógunk a gyerekkel

Kollár_file000686441070Apa, gyere focizni! – hangzik a felhívás, és ha van kedvünk, ha nincs, menni kell, különben lemaradunk a közös játékról, és jövőre talán már nem is fog szólni, sőt, mások előtt „ciki” lesz, ha lemegyünk vele a térre. Nem mintha nem szeretné, hogy ott legyünk, hogy együtt rúgjuk a bőrt, csak hát mit szólnak a többiek?!

Létezik azonban egy hely, ahol a barátok kíváncsi, cikiző véleményétől szabadon tudunk együtt játszani a gyerekkel, és ez az internet világa. A gyermektől meghívást kapni a világháló birodalmába komoly kitüntetésnek számít. Egyrészt a barátjává fogad bennünket, és ez az egyik legnagyobb „érdemérem”, amit kaphatunk (vigyázzunk, hogy ez a barátság meg is maradjon!), másrészt egy olyan világba nyerünk bepillantást, ahol – erre készüljünk fel – ő talán sokkal otthonosabban mozog, mint mi. A közös internetezés lehetőséget nyújt az együtt gondolkodásra, közös élmények szerzésére, tanulásra, és egyben formálhatjuk a gyermek ízlését is. Nem utolsósorban persze megóvjuk attól, hogy számára ártalmas weboldalakat böngésszen.

Miközben magunk is tanulunk tőle, lehetőséget kapunk arra, hogy tanítsuk, formáljuk az ízlését. Ehhez persze arra van szükség, hogy ne mozogjunk eltévedt idegenként az internet világában. Érdemes megismernünk néhány olyan oldalt, amelyet bátran ajánlhatunk gyermekünknek. Ebben segítségünkre lehet az otthonaneten.hu weblap is. Ne féljünk felfedezni a kreativitás-fejlesztésre, játékos tanulásra, ízlésfejlesztésre alkalmas, hasznos honlapokat! Az útmutatás nélkül maradó gyermek körülbelül úgy fest, mint egy apróság, aki előtt egy hatalmas kapu tárul ki, felfedve a mögötte rejlő labirintusszerű utcák végtelen hálózatát. Nem nehéz eltévedni, elveszni, káros, egész életre szóló szokásokat felvenni, és könnyűszerrel belesodródhat a látogató olyan világokba, amelyekbe belefeledkezve ezután egyfajta „drogként” használhatja az internetet.

Az a gyermek, aki – megfelelő útmutatással – megismeri az internet világát, talpraesettebb, az újdonságokra nyitottabb, és megkockáztatom: sikeresebb ember lesz. A korábbi nemzedékek számára ez a lehetőség egyáltalán nem vagy csupán korlátozottan létezett. Manapság az újdonságok először nem a TV-ben vagy az újságokban, hanem online forrásokon, az interneten jelennek meg. A többi média csak „kullog” a világháló után. Nem lebecsülendő az a tény sem, hogy a neten könnyebben tudunk a játékos tanulásra számos lehetőséget nyújtó oldalakat találni, hiszen a tanulás – ha valóban ismerjük a fortélyait – valójában szórakoztató tevékenység.

Lehet az internetet szidni vagy dicsérni, nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni. Az az apa vagy anya, aki ezt teszi, lemarad. Azt fogja tapasztalni, hogy gyermeke olyan világot ismert meg, ahol szülője idegenként botorkál. Minél több pozitív személyiségformáló, tanulásra, játékra, ismeretterjesztésre szolgáló oldalt fedezünk fel a gyermekkel közösen, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy ne kívülállóként tekintsünk a világára, hanem játszótársként, barátként vegyünk részt abban.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy hanyagolnunk kellene a közös, szabadtéri játékokat, kirándulásokat. Mindennek megvan a maga helye, és aki nem téveszti el az arányokat, annak számára az internet világa nem félelmetes, tiltani való birodalmat jelent, hanem egy újabb lehetőséget a gyermek mélyebb megismerésére, ízlésének formálására és a vele kialakított barátság fejlesztésére.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                Dr. Kollár János

vissza az előző oldalra